Január 29.-én sok RMDSZ-től megundorodott erdélyi magyar örvendezhetett. Bejegyzésre került az u.n. "alternatíva", a Magyar Polgári Párt. Ekkor jelent meg Szász Jenő következő nyilatkozata:
"Fel kell készülni arra, hogy Székelyföld a mozdony szerepét kívánja ellátni a közeljövőben az erdélyi magyarság problémáinak megoldása szempontjából, a Magyar Polgári Párt pedig ebben a törekvésben vezérszerepet vállalna – szögezte le a pártalapító. Nyilván a mozdonynak szerelvénye is van, tehát a most bejegyzett pártnak a szórványmagyarság számára is alternatívát kell nyújtania – tette még hozzá."
Könnyedén átsiklottam a híren egészen a tegnapig, amikor is a következőt olvasom az Új Magyar szó oldalán: "Baleset a székely gőzösön: elütötte vezetőjét a mozdony"
Namármost, ha Székelyföld a mozdony és az MPP a vezető akkor ezek szerint vége az alternatívának, valamiféle sötét judeo-bolsevik-vulgárateista nemzetgyílkos akasztotta ki a fékeket?
“Valószínűnek tartom, hogy ezt az akciót valaki olyan irányítja a háttérből, akinek érdeke fűződik ahhoz, hogy az MPP-t ne jegyezzék be, illetve ne vegyen részt a romániai politikai életben. Ettől függetlenül az MPP bejegyzése tényállás. A Magyar Polgári Párt létezik, dolgozik és örvend annak, hogy egyre nagyobb politikai tőkét tud felhalmozni”
csütörtök, február 14, 2008
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

0 beszólás:
Megjegyzés küldése